 |
Az 1080-as évek elején, a Normannok korában, Hódító Vilmos kezdte el építtetni azt a masszív kőtörnyot Londoni erődítménye közepére, amelyet ma is Fehér Toronynak neveznek. A köveket Normandiából hozattatta, és Norman kőművesekkel végeztette a munkát.>>> |
|
Az 1080-as évek elején, a Normannok korában, Hódító Vilmos kezdte el építtetni azt a masszív kőtörnyot Londoni erődítménye közepére, amelyet ma is Fehér Toronynak neveznek. A köveket Normandiából hozattatta, és Norman kőművesekkel végeztette a munkát.
A fehér torony “White Tower” 1100-ra készült el, az azt körbevevő kőfallal, mely védte a normannokat a londoni városlakóktól és Londont a külső támadóktól. |
 |
|
A hatalmas torony Eddig semmi ehhez fogható nem épült Anglia területén. A torony mérhetetlenül órási volt, 36m x 32.5m szélességű keresztben, és a deli végén, ahol a talajszint a legalacsonyabb magassága elérte a 27,5 métert. A torony már több mérföldről látható volt, ijesztően magasodott a város és a környék fölé.
Az erődítmény Tower elnevezését erről az első, kőből épült tornyáról kapta. |
|
Évszázadokon át, az egymást követő uralkodók, egészen a normannoktól a Tudor házon át, mindig hozzáadtak többet-kevesebbet építészetükből. Az idők során a Tower szolgálta urait mint erődítmény, fegyverraktár, királyi palota, börtön, levéltár és csillagvizsgáló.
Több, későbbi király és uralkodó választotta a Towert tartózkodási helyéül, de soha nem volt fő királyi rezidencia, se nem szolgált igazából, mint első védelmi vonal a hódító csapatok ellen, habár igazán alkalmas lett volna erre a feladatra. |
 |
 |
A Tower mint börtön
VIII. Henrik (1509-47) még gyorsabb léptékben folytatta az építési és bővítési munkát, melyet apja VII. Henrik kezdett el, hogy a lehető legnagyobb kényelmet és élvezetet tudja biztosítani második hitvese Anne Boleyn koronázására 1533-ra, akit később árulás vádjával Henrik lefejeztetett 1536-ban.
Annának kivégzésére, külön elrendelésre egy tapasztalt francia hóhért hívtak, hogy elkerüljék a többszöri bárdütés hibáját. |
|
Van egy 18. században született elmélet, mely szerint a fejsze szelleme megszállta a tornyot, mellyel Annát lefejezték, s Anna alakja néha feltűnik a torony körül, kezében tartva saját fejét. Anna Boleyn a St Peter ad Vincula kápolnában van eltemetve a Tower falain belül. |
 |
|
És a borzongás folytatódik VII. Henrik döntése után, hogy szakít a Rómával és a katolicizmussal, amikor az ország még hozzá sem szokott, hogy uralkodójuk az új Anglikán egyház legfőbb feje, a Towerben egyre gyűltek az egyházi és politikai foglyok. Kiket létező és koholt vádakkal egyaránt rács mögé zártak. |
 |
Az alsóbb osztályokból származó bűnözőket rendszerint a Toweren kívüli nyilvános vesztőhelyek egyikén végezték ki.
A nemeseket azonban, különösképpen a nőket, egyes esetekben a Toweren belül, a nyilvánosság kizárásával fejezték le és a közeli St. Peter ad Vincula kápolnában temették el. |
|
Bebörtönzöttek, kivégzési módszerek:
- Anna Askew, Protestáns mártír, VII. Henrik uralkodása alatt, protestáns nézeteiért, kínpadon vallaták, majd elevenen elégették
- Sir Edward Digby, 1605 november 5-én végrehajtott Puskapor összeesküvés vádlottja, felkötötték, kibelezték, és felnegyedelték
- 12 éves V. Edvárd, és a 9 éves Richard, IV. Edvárd király fiai, akik törvényen kívüli gyermekeknek lettek kikiáltva, és nagybátjuk III. Richárd ült a trónra. A gyermekeket bebörtönözték, és eltűntek.
- Sir Thomas More, VIII. Henrik legjobb barátja, árulás miatt bebörtönözték, fejét 8 súlytással vágták le, majd a London Bridge felé akasztották, ahol egy hónapig lógott.
|
 |
A Tower jelenlegi formája Anglia 19. századig végbement viharos és borzalmas történelmének köszönhető. 1850-es években Anthony Salvin a góticizmus vezető személyisége, tervezte és alakíttatta át a Towert, hogy az Victoriánus szemnek is tetsző legyen. Salvin a Tower több részét is átalakíttatta, ezek között a Wakfield tornyot is, hogy az alkalmas legyen a koronázási ékszerek őrzésére, és egy hidat emelt a St Thomas toronyhoz, hogy az őr az ékszerek közelében tudjon lakni. |
|
A koronaékszereket 1303 óta tartják a Towerben, miután ellopták őket a Westminster-apátságból. Úgy tartják, hogy rövid időn belül az összes vagy majdnem az összes előkerült. II. Károly koronázása után elzárták őket, és díj fizetése ellenében lehetett megnézni. Ennek akkor lett vége, amikor Thomas Blood megkötözte az őrt, és ellopta a koronaékszereket. Azóta az ékszereket a Jewel House-nak nevezett részben őrzik, fegyveres őrökkel. |
 |
 |
Évszázadok óta legalább hat (jelenleg nyolc) holló lakozik a Towerban, de azt, hogy mikor költöztek ide, nem lehet pontosan megállapítani. II.Károly elrendelte az elköltöztetésüket, amikor távcsövén meglátta nyomaikat. Erre azonban nem került sor, mert a legenda szerint ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul a Tower, a monarchia, sőt az egész birodalom. Mivel Károly az angol polgárháborúközben nem akarta vállani a kockázatot, a hollók maradtak.Az egyedüli időszak, amikor feljegyezték, hogy a hollók nincsenek ott, 1946-ban, röviddel a második világháború után történt. 2006-ban a madárinfluenza miatt a hollókat fedett helyre zárták, de 2006 augusztusától ismét szabadon közlekedhetnek a Tower udvarán. A hollók szárnyát megkurtítják, hogy ne tudjanak elrepülni. |
|
A londoni Tower több erődített részből álló középkori épületegyüttes a Temze partján, amely az idők során erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is volt. I. Jakab minden király és királynő itt lakott. Még utána is az volt a szokás, hogy az uralkodó a Towerben töltötte a koronázása előtti éjszakát és innen vitték díszkísérettel a Westminsterbe. Jelenleg a Towerben őrzik a brit koronaékszereket, valamint egy gazdag fegyvergyűjteményt.
A Towerről nevezték el az 1894-ben épült szomszédos hidat Tower Bridge, amely azonban történelmileg és funkciójában egyaránt független tőle.
A Tower a város pénzügyi negyedének, vagyis a City a keleti peremén helyezkedik el, a Temze mellett. A folyó és a Tower között a Tower Wharf nevű szabadon bejárható sétány található, ahonnan jó kilátás nyílik a folyóra, a hídra, a Towerra, illetve a szemközti parton levő városházára és a HMS Belfast nevű múzeumhajóra.
HM Tower of London London EC3N 4AB England
Nyitvatartás:
Március 1- Október 31 H-Sz: 09.00-18.00 Vas: 10.00-18.00
November 1 - Február 28 K - Sz: 09.00-17.00 Vasárnap - Hétfő: 10.00-17.00
|
|
| |
Átlagolt érték: 5 Szavazat: 1
 |
|